Az AI helyettesíti majd az angoltanárt?

Sokan hívják fel a figyelmet arra hogy a jövőben a mesterséges intelligencia nagyon sok szakmában feleslegessé teszi az emberi közreműködést.

Sajnos ezt már látjuk is pl. a fordítói szakmában elég sokan feleslegessé váltak, valamint IT körökben is elkezdődött ez a folyamat.

A véleményem viszont az hogy az angoltanárt akármennyire is szeretnénk egyelőre nem tudjuk lecserélni, sőt, szerintem ez a jövőben is így marad elég hosszú ideig.

Mi ennek az oka? Az hogy a nyelvoktatás az az emberi kommunikációra épül, ami magas szinten tartalmaz sok olyan dolgot amit a mesterséges intelligencia egyelőre nem tud utánozni, és egy ideig a véleményem szerint nem is fog tudni.

Egyelőre a humor, a szarkazmus, az irónia és hasonló absztrakt emberi dolgok teljes mértékben idegenek a mesterséges intelligenciától. Nem képes ezekre a dolgokra. Tehát magyarul nem képes az emberi kommunikáció magasabb absztrakt szintjeire behatolni. Sőt, hát a jelen pillanatban a sima alap szintű kreativitást igénylő feladatokat sem tudja megoldani.

De ez így marad elég sok ideig a jövőben mivel ez egy nagy szakadék amit át kell hidalnia a mérnököknek.

Motiváció

A másik kérdés az hogy egy angol óra az elég nagy részben érzelmi alapú. A tanárnak bátorítani kell, növelnie a bizalmat, éreznie a szorongást ha van ilyen a diákban. Ezekre a dolgokra az AI egyelőre nem képes de az is nagyon messze lehet hogy ezekben a dolgokban elkezd fejlődni.

Mostani állapot

Viszont vannak olyan dolgok amire igenis képes az AI. Például lehet használni beszélgető partnernek de egy ilyen nagyon korlátozott képességű lapos beszélgetőpartnert kapunk ami meg esem közelíti az angol tanárt. VISZONT ha valakinek szüksége van beszélgető partnerre a beszéd gyakorláshoz mert egyszerűen nincs kivel akkor én el tudom képzelni hogy jobb mint a semmi. Ugye azt tudjuk hogy a beszédgyakorlat az amitől egy angol tanuló a legjobban fejlődik, jobban mintha bármit elolvasnánk, megnéznénk, vagy feladatokat töltenénk ki, tehát nagyon fontos.

Még arra is meg lehet kérni hogy javítsa ki a mondandónkat szerintem.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük